2009. szeptember 16., szerda

álmodni a rómain - béke csónakház


ahogy elaludt a napozóágyon, azonnal álmodni kezdett. saját magáról. arról, ahogy felébredt reggel. nem merte elmondani senkinek, de gyakori volt, hogy arról álmodott, ami pár órával azelőtt történt vele. magába záródott végleg. és álmodott.

álmában megint felkel, agyonizzadt, zsíros testét kigördíti az ágyból. nem reggelizik, elfelejti. rohan a géphez, bekapcsolja, bútolj már a kurva anyádat, morogja. még nem hozott fel semmit a gép, de ő már dúltan fújtat, idegesen remeg a szája széle, le-föl mozog a toka. mit csinálhatott ez a geci cigánytörpe már megint. ide-oda lapozgat, sehol semmi a cigánygeciről. mi van már, nem nyilatkozott, nem emlegetik, hol van? néha nem tudja mi a jobb, ha írnak valamit róla, és akkor friss sebeket kell nyalogatnia, vagy kénytelen a régi dolgokon öklendezni újra és újra, sokadszorra és egyre idegesebben visszaolvasva, mert nem tud meglenni nélkülük, mint a gyerek, akinek ugyan fáj, de bele-bele nyúl a térdén levő sebbe, mert nem tud elszabadulni a fájdalom örömétől és izgalmától. a rohadt kis kisztitkár a párttitkár apjával! hát miért csak én vagyok bűnös? már magamra is bűnösként gondolok? mit csináltak velem ezek a rohadt nácik? nem vagyok bűnös életű, a fenét, miért lennék bűnös, élni kellett, és jó is volt az elvtársak között. kicsit elmosolyodik, eszébe jut az első vállalati négyszög ülés amin részt vett, ahol előléptetésekről, lakáskiutalásokról, útlevélkérelmekről döntöttek, és ott volt a párttitkár, meg a tócsányi elvtárs: a vezér, aztán padlási szakszervezeti titkár és ő: cinóber, a kisz titkára. és eszébe jut, mikor az első emeleti folyosón elindult a vezérigazgatóság felé, még belépett lelkész elvtárshoz a személyzetishez, aki régi elvtárs volt, igaz, ávós múlttal, de biztos nem csinált semmi rosszat. szóval belépett lelkész elvtárshoz és elmesélte gyorsan, hogy most megy az első üzemi négyszög ülésre, és izgul, és köszöni lelkész elvtársnak, hogy ilyen helyzetbe hozta őt, és igen, meg fogja hálálni. lelkész elvtárs hátba veregette, közben keservesen mosolygott, a szeme nem látszott a foncsorozott üveg mögött. már egészen ellágyult arccal ül a gép előtt, nézi a képernyőt, de nem látja, csak tócsányi elvtárs irodáját, ahol már ott ülnek, és emberi sorsokról döntenek, és igen, megszólalt ő is, tócsányi elvtárs felé fordulva, de kicsit padlásira pillantva közben, azt mondta, hogy tudjátok elvtársak, sokat beszélgettünk a fiúkkal a kiképzésen, tudod vezér elvtárs, hogy munkásőr vagyok, a kovácsék lakáskérelméről, és az volt ám a vélemény, hogy csak kulák családból származnak mindketten, és a szocialista rendszernek sem igazán hívei és jobban megérdemelnék a vargáék. padlási halványan biccentett, és tócsányi elvtárs azt mondta, jól van cinóber elvtárs, ti tudjátok, ti vagytok a dolgozók között, és vargáék meg is hívták a lakásszentelőre, ahol egy kicsit be is rúgott, de másnap arra még azért emlékezett, hogy amikor már eljövőben volt, varga talált egy pillanatot, mikor ketten lehettek és egy erős kézszorítással megköszönte neki azt amit érte tett. aztán ránéz a képernyőre, fókuszálni próbál, a rövidlátók tipikus mozdulatával még a szemüveg egyik szárát is odanyomva kissé a halántékához, de nem látja jól, mert kicsit párás a szeme, feláll zsebkendőért, hogy megtörölje, és akkor ránéz a párafüggönyön át a kedves lenco lemezjátszójára, még tisztító fej és folyadék is volt hozzá, még akkoriban persze, mikor vette. ma már beszerezhetetlen. felemeli a tetejét, közben a hejtepuskát dúdolja halkan, egy könnycsepp ráesik a lemeztányérra, azt is megtörli, előkeresi a kelet-berlini amiga cég vangelis lemezét, amit egy fdj-kisz cserekiránduláson vett karl-marx-stadtban, és fúj egy nagyot, kicsit megkönnyebbül és felteszi a lemezt. istenem, mennyit hallgattuk régen, és most is mennyire szép.

a hirtelen támadt szél felkapta a mellére ejtett népszavát, erre felébredt. a háta mögötti üdülőszobából vangelis szólt. sírni lett volna kedve, de inkább úgy döntött átsétál és iszik egy fröccsöt a bandival.



51 megjegyzés:

  1. Marteuil márkiné2009. szeptember 16. 20:38

    első olvasó...:)

    VálaszTörlés
  2. megérkezett hát!

    pedig milyen szép, nosztalgiázós kis szcéne is születhetett volna! :o))

    VálaszTörlés
  3. ah. most látom, hogy linó van a földön. kész.

    VálaszTörlés
  4. Béke csónakház...- még van ilyen?
    Duplán belevagdostál a mellényembe ezzel a kettővel. Mármint tócsányi-csótánnyal, meg a csónakházzal. A fenébe is....
    Volt olyan egyszer, hogy ÁFOR, annak meg csónakjai, és a barátnőmnél lehetett csónakot igényelni. Naná, hogy állandóan a dunán evett a fene. Szabad világ, aztán bement az ember csótányi elvtárs keze alá. A rögbe.
    Egyszer érdemes lenne összeszedegetni a csótányiak korának kibújási lehetőségeit számba venni. Nem sok volt, de ezek adták az ízt a krumplileves elviseléséhez,és olykor meghaladásához. Az érzést, hogy hahaha, tudnánk mi jobbat is főzni, ha hagynák..!!!!
    Ma már kevésbé vagyok biztos benne.

    VálaszTörlés
  5. inszeminátor,
    bizony van és változatlan. ugyanazok az újlipótvárosi kisegzisztenciák és lemenőik lakják tavasztól őszig, akik negyven éve is. azok a hithű kommunisták, akik nem vitték semmire, maradtak kis szituációk és kis életek megkeserítői, a mindenbe beleszólás jogával pártszerűen élve, alapszervi párttitkárként, szakszi bizalmiként. a csótányvilág bakái. tavasszal kivonultak a hat négyzetméteres kis kaptárrekeszeikbe, főztek, megbeszélték a nemzetközi helyzetet, az eurokommunizmusról is szótejtettek időnként, mérsékelten fröccsöztek, hétvégén és munkanap délután eveztek. bkv-val jártak innen dolgozni. szerették kádárt és szerették magukat.
    eredetileg gasper kiváló blogjának csináltam egy sorozatot erről, de őt elsodorta a feladatok tengere, de talán még egyszer feldobja a blogjára, a dolog vizualitásának és az abból következőknek avatott tolmácsolója ő lenne! :)

    VálaszTörlés
  6. Álom és valóság, előbb vagy utóbb így mosódik mindenkinél össze.

    Hogy ki és mikor lépi át annak küszöbét, és hogyan, az a leélt élet minőségétől és nem annak színvonalán múlik.

    Szóval így fog festeni egy szocialista ember bardója.

    Aztán az is érdekelne ám, hogyan fog festeni a tödolja

    helge

    VálaszTörlés
  7. apropos köszöb. kiváló ez a félfusi lépcsőküszöb vagy mi, részben linóval dekorolva. álomfélére túlexponált az előtalaj, magányos a rémfotel. de a római farmon egyeseknek azért nyitva áll a kisablak. sőt extrafaliszekrény meg riasztó vagy másegyéb. az ugyanolyan ízléstelen függönyön mind más a minta. klottgatyában és mackóban nem volt ilyen szép választék. a műanyagvirágtartó viszont posztszocreál. annak idején még rendes szétmállott fonott kosarak votak, falra akasztósok. és az asztal. micsoda lakomák.

    VálaszTörlés
  8. helge,

    komoly dolgokról beszélsz. a három bardó körforgása. az élet bardója vetíti az álom bardóját és a halálét is. a halál bardója meg az életét. :))) kemény, na!
    milyen számára a szabadulás útja? ki tudja.
    különben sem illik a más bardójával verni a csalánt. :)

    VálaszTörlés
  9. ... és a seprűt látva az ember elképzeli, ahogy az "asszony" akkurátusan, naponta többször lesepri a port a linóleumról, esetleg leparancsolja a családot, ha cipővel rálép... :o))

    VálaszTörlés
  10. Grift!

    Biztosan lesz belőle írás, hiszen olyan képanyagot csináltál, ami már-már muzeális dokumentációs értékkel bír. És aztán ott van a fricska, hogy mit beszélek én itt muzealitásról, amikor ez maga az élő jelen. Máshogy mint akkor, de mégiscsak jelen.
    Szóval lesz belőle írás, csak el kell hogy kapjon a gépszíj. Tudod, még a júniusi élményeimet is csak most vertem bele a klaviatúrába.

    VálaszTörlés
  11. gasper,
    tudom, tudom, semmi gáz, azért sem lőttem le a többi képet, nem mentem bele vizuál-polito-etikai síkokba, mert várom a tájképen. csak nekem volt a témában ejakulácó prékokszom /sic!/ :))

    VálaszTörlés
  12. az ő élete, kedves grift, elválaszthatatlan a mi életünktől, az ő bardója a mi bardónktól. oppárdón, természetesen a magukétól, drága, mivel most kiderült, hogy nőnek nem lehet bardója. kivéve tán ha bridzsít. node visszatérve: vaclav havel mondta még a hőskorban, hogy minden hiába, a "mi"-t az "onyi"-tól elválasztó vonal mindannyiunkat kettébe vág, mondhatni félbe. (vagy ha ugy tetszik magukat vágja, nem kívánt törlendő.) naszóval a lényeg hogy nem szabadulunk tőle. bennünk van és benne vagyunk. szóval én arra gondoltam, hogy törődjen vele az ördög öregannya, melyik bolond orvos hány hónapot ad még nekem, és egy hete táncórákat veszek egy kedves prágai úri embertől. kicsit bohókás és élethabzsoló, ami az ő helyzetében érthető, de igen jó a humora. és persze remekül táncol.

    VálaszTörlés
  13. :roll: Kedves Madam Sosa... Ön egy kissé csapong... vagy nem?... :o)

    VálaszTörlés
  14. rah,
    azt hiszem a madámnak irodalmi bardója van. :)))

    VálaszTörlés
  15. avagy őrült beszéd, amelyben nem akarja meglátni a rendszert, kedves grift. sok szerencsét

    VálaszTörlés
  16. jaj, madám, hisz értem én. :)

    VálaszTörlés
  17. Grift,
    Arra a sorozatra bizony kiváncsi vagyok. Előttem vannak azok a "képek", a néhány négyzetméteres gatyáspólós öntudatok tablettás kávéfőzővel, sörrel, resztelt májjal, délutáni böfögéssel az árnyékban.
    A haját meg vágassa le fiam....

    VálaszTörlés
  18. inszeminátor,
    majdnem, de azt hiszem ezek még a tahó komcsinál is rosszabbak voltak. ezek a párt puritánjai. sokra vihették volna, akár rózsadombig is, de nem, ők elvszerűek maradtak, nyugodtan aludtak, olvastak, sportoltak, énekeltek. és tették tönkre mások életét.
    ezek ma nem állnak szóba a gyerekeikkel, mert azok már nem ortodoxok, hanem karrierista pénzgyárosok, a hatalom mániákusai. a szülők nem, ők az emberiségért akartak tenni,és a szebb, emberibb, kizsákmányolás mentes jövőért, a világbékéért.
    szóval, vérfagyasztóak. :)

    VálaszTörlés
  19. Ismertem őket én is. A rózsadombiak közül párat, viszonylag közelről; meg az elvhajhászok közül is - onnét többet.
    De nem igazán törődtem velük. Egyszer elmúlik minden - szomorodtam magam mellé. Kevés volt ok vidámnak lennem. Mégsem lett belőle vers. Vagy eltettem. Hullottak a fekete pelyhek rendesen s nekem volt lelkiismeretem ami felébresztett az éjszaka közepén, hogy miért voltam mással kemény, s nem magammal.
    Volt valami szó, ami félrement, bántottam valakit akaratlan s már minden láng csak részekben...
    Ha rosszabb napom van, most is eszembe jutnak.
    És mi? Eszébe jutunk mi valakinek?

    MP

    VálaszTörlés
  20. mormogi papa!
    hogy mégsem lett vers? hát nem ide írtad? :)

    VálaszTörlés
  21. inszeminátor!
    persze az előbbiek nem a történet hősére vonatkoznak, ő aztán egy igazi tahó. a fentiekben inkább a csónakház valós lakóiról mondtam amit mondtam. :)

    VálaszTörlés
  22. Jut eszembe!
    A Rómain apai nagyapámnak is volt érdekeltsége. Az egyik csónakházban tartott egy kielboatot, amiből az ostrom idején az oroszok -a csónakház többi hajójával egyetemben- voltak szívesek máglyát rakni. Na akkor kezdődött itt az új világ.

    VálaszTörlés
  23. Biztosan júl felhúzták a kiel-jét.
    Aztán meg magukat, mert nehezebb volt.
    Mint várták. Pedig várta volt elég.
    Így lett belőle "kill boat"!
    (Bocsi, csak tudod, a rím ördöge… nem al szik. Vagy fel szik?

    (A régi kérdésem ismét aktuális: micsoda náció lehet az, ahol Al-lah a feljebbvalója a Fel-lahnak???)
    MP

    VálaszTörlés
  24. látja, gasper! ez a nagy különbség! a csónakház mai lakói, és általában büszke kiel tulajdonosok is ők, szóval ők, simán odaadnák akár most is felszabadító második ukrán frontnak a hajójukat.
    a maga kedves nagyapja, meg eztet sérelmezi? na fogadjunk, hogy még tüzelt is őkelme a felszabadítókra. LOL
    egyébként ebben a béke csónakházban nekem is volt egy ideig egy kielem.

    VálaszTörlés
  25. Grift:
    "...ezek még a tahó komcsinál is rosszabbak voltak. ezek a párt puritánjai. sokra vihették volna, akár rózsadombig is, de nem, ők elvszerűek maradtak, nyugodtan aludtak, olvastak, sportoltak, énekeltek. és tették tönkre mások életét."

    Szemetet vitte le, ő ott görnyedt hároméves fiacskája mögött, aki a fűnyíró bowdenét rángatta. Lelassítottam, hogy ahalljam az anyai eligazitást.
    ..."ez egy kétütemű ottó motor. Két ütemben teljesíti azt amit a négyütemű négy külön fokozatban...( a kölök a madzagot rángatta ) az első fokozatra már nem emlékszem de a második a sürités volt meg a gyujtás. Aztán jött még a keverési arány stb. Szerencsére már tudott beszélni a kölök, meg is kérdezte mi ez a madddzag? Ő mérnöki pontossággal válaszolt. Néhány nap múlva kiváncsiságból szóba álltam vele. Bánatos, lehangolt volt, szinte sajnáltam. Most szalasztjuk el az utolsó alkalmat, hogy belépjünk a szovjetúnióba - mondta. 1988 ősze volt, a fűnyírót már ellopták.

    VálaszTörlés
  26. Én vittem le a szemetet és atyai eligazítást hallgattam. Bocs.

    VálaszTörlés
  27. Grift!
    Ezek is kiellel urizálnak? :))

    "na fogadjunk, hogy még tüzelt is őkelme a felszabadítókra"

    Építészmérnök volt, úgyhogy az ostromot megelőzően polgári óvóhelyeket tervezett.
    De volt olyan a családban, aki tüzelt. Egyenesen egy Messerschmitt Bf 106 G gépágyújából. LOL

    VálaszTörlés
  28. De volt olyan a családban...
    így legyen ötösöm....
    micsoda népség?! LOL LOL

    VálaszTörlés
  29. @Grift!

    Ó, jajjj, belőlem az ilyen történetek mindig a legrosszabb énemet hívják elő. Onnan, egészen mélyről, egészen atavisztikus rétegekből.

    Bevallom töredelmesen (én) már kilencvenben is úgy gondoltam, hogy annak az párt"elitnek" korántsem elégséges büntetés többévtizedes tevékenységéért, hogy a lencoclean beleszárította a port az amiga és jugoton lemezeikbe:-(

    És már akkor sem úgy gondoltam, ahogyan ők, hogy rendszert szükséges váltani, no de elitet minek, mikor a miénk (az övék) a létező elitek legjobbik elitje.:-(

    Jujujjj, kezd elragadni az indulat... Itt megállok.

    ü
    bbjnick:-)

    VálaszTörlés
  30. ej, pedig olvastalak volna még. :)

    VálaszTörlés
  31. Hová lett a tegnapi (rettenetes haragom helyett, mivel ez nem a Három jószívű rabló) kis kommentem? Linkeltem egy képet és leírást az inkriminalizált (sic :-) vadászgépről, amit Győrött is gyártottak volt...
    Mormogi Papa

    VálaszTörlés
  32. MP. fogalmam sincs. megjelent aztán eltűnt, vagy elszállt eleve?

    VálaszTörlés
  33. Pedig bizony az csakis egy Messer lehetett, hiszen ilyeneket nálunk csak Győrben és a csepeli WM Művekben gyártottak.
    Nemrég még bütyköltem olyan bakelit markolatú Bosch fúrógéppel, amit a csepeli Messer összeszerelő üzemben használtak. (csak hogy már megint menőzzek itten)

    VálaszTörlés
  34. ...és a jó gasper megint menőzik! :))

    wm művek? az is valami? nekem gyerekkoromban olyan bringám volt, amin a díszes márkajelzésen ez állt: rm művek a címke alsó ívén pedig kifejtve: rákosi mátyás művek. na, ezt győzze le. :)

    VálaszTörlés
  35. Ehh... egyszer száz méter erejéig kipróbálhattam egy békebeli Puch-kerékpárt, amit még jóval az Anschluss elötti években gyártottak.

    VálaszTörlés
  36. hát...ö..mondjuk azt, hogy ez nem ér! :))

    VálaszTörlés
  37. jut eszembe! én ültem messerschmitt kr-ben!!! na?

    http://images.google.hu/images?client=firefox-a&rls=org.mozilla:hu:official&channel=s&hl=hu&source=hp&q=Messerschmitt%20KR&um=1&ie=UTF-8&sa=N&tab=wi

    VálaszTörlés
  38. Nade kedves Grift kolléga !!!
    Kérem mi itt éjt nappallá iszogatva izzadságunkban pillangózva próbálunk összehozni egy jóféle kis posztót ebben a témában, erre maga belinkel egy egész Galeri-át :-)))
    Azt ugyan nem tudom, miféle biciklin tanultam meg harmadszorra bringázni (először csak kölcsönzött géppel egy órát mehettem a Balcsin, másodszor évekkel később egy gyerekbiciklin pár napig, és a harmadik egy nekem iszonyatosan nagy felnőttcangával történt) csak az bizonyos, hogy a kormány fogantyúja még fából volt…
    Én meg elértem az ötvenet mire életemben először biciklitulajdonos lettem. A felcsatolós koritól eltekintve ez egyetlen önálló közlekedési eszközöm is, mit valaha is birtokoltam.
    Mormogi Papa

    VálaszTörlés
  39. Kérdésedre válaszolva: én láttam a kommentem egy kis ideig otthonról, de mire bejöttem, eltűnt…
    MP

    VálaszTörlés
  40. láttam a kommentem egy kis ideig

    művel furcsaságokat ez a blogspot, de ilyet? hát a technika.

    elnézést a galériáért! :))

    VálaszTörlés
  41. Ej Grift!
    Maga egy nyomorult linkkel romba akarja dönteni Mormogi Papa és jómagam konspiratív munkáját, melynek során a télvíz elején ilyesféle témájú poszttal kívánok kedveskedni drága olvasóimnak. :))

    Na sebaj, legalább küldjön cserébe egy pár soros élménybeszámolót a villanypostaládámba, hogy átérezzem a Messerschmitt KR-érzést.

    VálaszTörlés
  42. mejngott, ember! levegyem azt a kommentet? ha én ezt tudom! ne tessenek már haragudni!
    nem kell ahhoz villanypásztor vagy mi, elmondom: simán kiröhögtük a pasit akinek ilyenje volt, azt mondtuk náci velorex. :)) persze voltunk vagy hat évesek. most már elfogadnám ám!

    VálaszTörlés
  43. Ennél már csak a BMW Isetta üt nagyobbat. Tessenek csak rákeresni.
    Az élménybeszámolót meg köszönettel feljegyeztem.

    VálaszTörlés
  44. hehe. olyat is láttam élőben!

    VálaszTörlés
  45. menőzés? bár az lenne. /szája legörbül/ életkor, kérem, életkor. :)

    VálaszTörlés
  46. Hehe, én ültem Isettában többször is. Szar érzés volt. Egy hülye balfék kollégám azzal járt be dolgozni, de többször javította mint használta. Állandóan harditárcsa gondjai voltak, levelezett egy ny.német Isetta klubbal, addig bosszantotta őket amíg küldtek neki egy zsák - mondom, egy zsák harditárcsát. Láttam, becipelte megmutatni. Többnyire használt, értéktelen darabok voltak, csak néztük döbbenten.
    Amikor a Hamzsabégi úton leelőzte az egyik saját hátső kereke, feladta és vett egy trabantot. Néhány nap múlva megpillantott az út mellett egy rakás gazdátlan betontömböt és telerakta az új kocsit. Szegény jószág féloldalt dőlve állt az iroda előtt egész nap, aztán már örökre úgy maradt.Viszont lett feljáró a házhoz a Törökugratónál.
    Mindig, még a nyári "kivi" ingjének zsebében is volt legalább három golyóstoll és a hóna alatt határidőnapló, ezek olyan fegyverek melyek bármikor szükségesek lehetnek amikor összeül az üzemi négyszög tanácskozni.
    (bocs ez hosszúra sikeredett)
    Insz...

    VálaszTörlés
  47. határidőnapló és tollak. micsoda kiváló kellékei a fontoskodó semmittevésnek. és hozzá az okoskodó elvtársarc. azért ez az üzemi négyszög dolog, ez belénk égett rendesen, meg a röhögés ami kísérte a fejünkben ezt a dolgot.
    a nevetséges terror. bizarr nem?

    VálaszTörlés